Magyarország pompázatos fővárosában még az I. Világháború előtt, jelesül 1910-ben nyílt meg az első gépkocsikölcsönző, a Városligetben, átellenben a Széchenyi-fürdővel. Állományát egy tucatnyi újdonatúj Ford automobil alkotta. Az amerikai autóipar csúcstechnológiát képező Top-modelleket a cég sváb származású, de magát piréz magyarnak valló alapítója, Häzler Aurél egyenesen a detroiti futószalagról rendelte meg és hozatta Budapestre. Az előzmények röviden a következők.
Akkoriban a macskaköves utcáiról elhíresült Angyalföldön sokan ismerhették az ágrólszakadt, léha életet élő, mégis állandóan orrát lógató ifjú Häzler Aurélt. Történelmi családból származott, nemesek sarjának tarthatta magát, hiszen nagyapja az Osztrák-Magyar Monarchia felső tízezrébe tartozott, mint olyan tehetős és befolyásos földbirtokos, akinek a politikai életben is súlya volt magas rangú és szívességekre megfelelő ellenszolgáltatás ellenében mindig hajlandó hivatalnok-barátai révén. Gratz-környéki birtokain gyakran tartott nagy mulatságokat, itt napokig vendégelt képviselőket, bírákat, államhivatalnokokat – nem fukarkodott sem étellel, sem itallal, sem a környékbeli bordélyokból felhajtott ifjú cemendékkel kedveskedni nekik. Ezek után őnáluk lobbizta ki, hogy tenyésztett szarvasmarháit (magyar szürke marha) és sertéseit (magyar mangalica) az államkincstár a katonai és kórházi közétkeztetés számára rendszeresen felvásárolja. Persze piaci áron felül.
Júlia-Emília nevű lányát a módos Häzler Timót-Eduárd Budapesten taníttatta (a családban kedvelték a kettős keresztneveket), és fia nem lévén úgy tervezte, hogy majd egy üzleti szempontból kedvező házasság után vejének fogja átadni a birtokok irányítását. Ám terveit keresztülhúzva a csinos Emília egy pesti kadéttal szűrte össze a levet, akitől törvénytelen, ám igen életrevaló fiúgyermeke született. A szigorú nemes ezt persze nem nézhette jó szemmel. Ahhoz ugyan hozzájárult, hogy a kicsi a veretes nemesi Häzler családnevet megkapja, ám leányát kitagadta az igen jelentősnek mondható örökségből.
A leányanya tanulmányait megszakítva Budapesten maradt, egy kalap-szalonban lett kisegítő munkaerő, igen szerény javadalmazás mellett. Az éles eszű kis Aurélt csak rövid ideig taníttathatta, mielőbb szakmát akart adni kezébe, így 13 évesen asztalos-inasnak szegődtette egy a szakmában magának rangot szerzett zsidó iparosmesterhez.
Aurél el-elkalandozó fantáziája mindig gyorsabban járt a kezénél, így sokáig olybá festett, hogy soha nem lesz belőle kitanult segéd, megmarad igazi vizesnyolcasnak, akire a műhely fellocsolásánál komolyabb feladatot soha nem fognak bízni.
Anyja korai halála azonban hirtelen felnőtté tette, komolyan vette a munkáját és szépen haladt előre mestere mellett; önálló műhely indítását is tervezte és titkon abban bízott, erre majd munkaadójától és mesterétől sikerül a kezdéshez szükséges kölcsönt felvennie.
1909-ben már éppen mesterlevele kiváltására készülődött, amikor egy bécsi ügyvéd felkereste az ifjút Häzler Timót-Eduárd sajnálatos halálának a hírével. Aurél alig is tudott valamit felmenőiről, mégis megrendült, így elfogódottságában alig is fogta fel, hogy nagyobbacska vagyont örökölt a földbirtokos nagypapától. Bár, mint említettük, a mamát rangon aluli rövid vadházassága miatt a zord papa kitagadta az örökségből, ám az unokára, jobb híján, csak ráhagyta ingó és ingatlan vagyonának egy nem jelentéktelen részét, a többit az Üdvhadseregre és a bécsi evangélikusokkal jó kapcsolatot ápoló Ungvári Luther Márton Árvaházra testálta (amely intézetben egyébként a részben elfeledett kárpátaljai avantgárd költőnő, Blau borbála, Tsúszó Sándor későbbi ungvári felesége nevelkedett – e körülménynek később érdekes véletlen-folytatása lett, hogy a budapesti autókölcsönző egyik Fordja éppen Tsúszó kezére került).
De térjünk vissza az ifjú Aurélhoz és váratlanul az ölébe hullott örökségéhez.
Hősünk, aki ekkorra a Pesten még éppen csak megjelent automobilok megszállottja lett, nem sokat tépelődött, pénzzé tette a neki jutott birtok-hányadot, a gulyát, a kondát és a ménest, a kastélyt és a számos vén kúriát. A jelentős pénzösszegből a Városligetben 1910-ben 12 darab méregdrágán vásárolt Ford típusú gépkocsival megnyitotta az első budapesti autókölcsönzőt.
Ötlete eredetinek számított, ám a mintát Bécsből hozta (ahová az anyja a halála előtt egyszer-kétszer kivitte), ahol is a Praterben működött hasonló szórakoztató látványosság, de az ottani autók inkább játékszerekre hasonlítottak. Aurél valódi automobilokat vásárolt – egyenesen a gyártóktól. Került, amibe került. „Én új fejezetet nyitok a budapesti gépkocsi-közlekedés történetében” – vallotta hetykén a bératók tulajdonosa, aki ekkor már egyáltalán nem lógatta az orrát.
A méregdrága gépjárművek és a roppant komoly történelemcsináló ambíciók ellenére az autókölcsönzés budapesti históriája mégis amolyan vidámparki attrakcióval indult, mert a nagy összegekért vásárolt bérautók hiába értek kincset és hiába számítottak csúcstechnikának, a város elöljárósága az eleinte mutatott engedékenységet felülbírálva utóbb már nem járult hozzá ahhoz, hogy a lovaskocsik uralta városi forgalomba a kuncsaftok kihajtsanak velük.
A szigorítás közvetlen előzménye egy súlyos baleset volt, erről részletesebben itt: Egy bérautó balesete.
Mégis: az autókölcsönzési vállalkozás egy idő után fővárosi idegenforgalmi látványossággá vált és a magyar fővárosba érkezők számára kihagyhatatlan programmá nőtte ki magát a ligeti mulatságnak indult autóbérlés és kocsikázás.
A korabeli feljegyzések szerint egy ízben a magyar fővárosba gyógykezelésre érkező Henry Ford maga is megtekintette az egyedülálló bárautó-vállalkozást 1912-ben (ki-kiújuló köszvényét kezelte a Széchenyi fürdőben). Aurél korát meghazudtolóan modern vállalkozása annyira megtetszett neki, hogy egy évvel később, 1913-ban egy akkori fejlesztésű, új típusú Ford T-modell automobilt ajándékozott Aurélnek, aki illően megköszönte és egy fajtiszta koromfekete magyar pulikutyával viszonozta a nagyvonalú küldeményt. Az ebet egyik megbízható segédje maga szállította Detroitba és személyesen adta át az üdvrivalgásban kitörő gyáriparos milliomosnak. Budapestre visszaérkezvén a kutyaszállító bizalmas számolt be arról, hogy a grandiózus méretű Ford-gyár legnagyobb szerelőcsarnokában az egyik futószalag fölött öles betűkkel a FORD AUTÓK BÉRLÉSE MÁR BUDAPESTEN IS! felirat volt látható.
Ám a fényes budapesti vállalkozásnak sajnos rövidesen befellegzett: kitört az első világháború és a hadügyminisztérium harcászati célokra kisajátította a bérautókat. Aurél orra ismét lógásnak eredt.
A veszteségek ellenére a kocsik jó része átvészelte a világégést. Nem így hajdani tulajdonosuk, a gyenge fizikumú Häzler Aurél, akit a légnyomás, mint Szabó Rozáliát a villám, agyonbaszta Isonzónál.