Gyerek quad: kicsik négy keréken

Élet négy keréken – mit nyújthat egy gyerek quad?

gyerek quad vásárlás

Nem is olyan régen még meglehetősen szokatlan volt a quadok látványa hazánkban. Ma már viszont kevésbé lepődik meg az átlagember, amikor e négykerekű járművekkel találkozik. Mi több, gyermekek számára is egész széles kínálat mutatkozik már quadokból a piacon. De mégis, milyen élményt nyújthat egy ilyen terepjármű a kisebbeknek?

Kisebb teljesítmény, nagyobb biztonság

Természetesen kontrollt is szabhat a szülő a quadozás során. Mivel a gyerekeknek tervezett járművek mérete és teherbírásra aligha teszi lehetővé, hogy a felnőtt is felüljön a kisebbek mögé, szükség van valamilyen módon a teljesítmény koordinálására. Több gyerek quad esetében is a gázkar állításával szabályozható a sebesség, megelőzve, hogy ne száguldozhassanak felelőtlenül a kisebbek. Van olyan modell is, ahol akár 10 km/h-ra is lecsökkenthető ily módon a sebességhatár. Sőt akad a kínálatban nem egy olyan járgány, melyet a szülő akár messzebbről is leállíthat távirányító segítségével.

Csak kis súllyal terhelhető a gyerek quad

Aligha kapunk a fejünkhöz a következő megállapítás kapcsán: a gyerek quadok csak kisebb teherbírással rendelkeznek. Azonban mégis fontos információ ez vásárláskor, hiszen e téren jelentős különbségek vannak a típusok között. Akad olyan négy kerekű, amelyik 80 kilogrammig is terhelhető, így akár egy kisebb termetű felnőtt is meglovagolhatja a terepjárgányt. Ám olyan modellel is találkozni a piacon, melynél 54 kilogrammot szabtak meg határként.

Gyerek quad – árak, felszereltség

Az árakat tekintve meglehetősen nagy a szórás a gyerek quadok között. Találni már olyan apróbb járművet is, mely nem sokkal kerül több 100 ezer forintnál. Ezért az árért már akár német import terméket is kaphatunk. Ehhez több kiegészítőt is vásárolhatunk még, így például bukósisakot, s hátprotektort a védelem jegyében. Persze, határ a csillagos ég: 310 ezer forintért is vásárolhat gyerek quadot a szülő, ha van rá kerete. Ezért a pénzért természetesen tudásban is valamelyest többet kapunk, így többek között extra könnyű kormányozhatóságot, digitális kilométerórát, alumínium felniket. Egy ilyen drágább típus akár 60 kilométeres óránkénti sebességre is képes lehet.

Különböző életkoroktól ajánlott

Nem csak modellekben különböznek a gyerek quadok, hanem az ajánlott életkorban is. Vannak olyan járművek a piacon, melyeket már 5-6 éves kortól ajánlanak a forgalmazók, a nagyobb nyomatékkal rendelkező négykerekűeket például 8-9 éves kortól ajánlják. Természetesen a gázkar állításával mindkét esetben mérsékelhető a sebesség. > az optimalizált cikk folytatódik

Elektromos autók – Audi e-tron Quattro

Az Audi az elektromos autók nagy gyártója akar lenni 2025-re

Audi e-tron Quattro - elektromos autók

Az Audi e-tron Quattro elektromos autó – a megvalósult koncepció

A kőolajtermékek kiszorítása a közlekedésből olyan hosszú távú feladat, amelyre érdemes egy cég stratégiáját felépíteni. A zöldmarketing felhajtó erejét is kihasználva a német Audi cég azt tervezi, hogy a következő években a nyeresége nagy részét elektromos autók, digitális szolgáltatások és automata vezető rendszerek fejlesztésére fordítja, minden téren törekedve a fenntarthatósági irányelvek betartására a márka szerviz-hálózatában is.

A vállalat mérnökei már gőzerővel fejlesztik az Audi e-tron quattro modellt és persze nem elégszenek meg ennyivel. 2023-ig el akarják érni, hogy

legalább minden negyedik eladott Audi elektromos autó legyen.

Az eladási statisztikák számait ismerve ez azt jelenti, hogy legalább 450 ezer elektromos autót akarnak majd eladni évente. Ezzel akár az évi 500 ezer autó eladását tervező Tesla nagy vetélytársai is lehetnek.

A hírek szerint az Audi e-tron quattro mindenesetre 2018-ban már megvásárolható lesz. A tervek szerint 510 lóerős lesz és teljes akkumulátor töltés esetén akár 500 kilométert is meg tud majd tenni. Egyszóval lassan nálunk is fel lehet turbózni a zöld rendszámok gyártását és ideje megtanulni, hogyan lehet a nagy kapacitású akkumulátorok üzemidejét és élettartamát meghosszabbítani.

Ez lehet a válasz az emissziós botrányra

Az elektromos autók előtérbe helyezése akkor kezdődött, amikor néhány éve a Volkswagen csoport belefutott egy súlyos botrányba a fogyasztási és széndioxid kibocsátási adatok meghamisítása miatt.

A céges belső ügyeit kiszivárogtató belső források szerint az Audi a nyereség és a fejlesztési források legalább egyharmadát az elektromos autók, a digitális szolgáltatások és az automata vezető rendszerek fejlesztésére fordítja az elmúlt és a most következő években. > az optimalizált cikk folytatódik

Üvegházhatás. A télikert energiacsapda

Kétszeresen zöld a télikert

A Földet övező levegőburok nemcsak azon a réven alapfeltétele a földi élet fenntartásának, hogy az élőlények döntő többsége oxigén felvételével tartja fenn szervezetét, hanem annál a tulajdonságánál fogva is, hogy aránylag egyenletesen osztja el a hőenergiát. Atmoszféra hiányában a Föld napos oldalán a szerves anyagokat felperzselő forróság  lenne, az árnyékos oldalon pedig hidegebb, mint most a sarkokon – és mindez 12 órás ciklusonként váltakozva. Ehhez képest nappalaink és éjszakáink közt nem elviselhetetlen a hőmérsékleti különbség és az egyenlítői és sarkvidéki klíma egyaránt alkalmas a szerves élet fennmaradására. A légkör, mint jótékony takaró, véd a túlmelegedéstől és a kihűléstől, és valamelyest kiegyenlíti az éghajlati különbségeket is. Emellett természetes energiacsapdaként is működik.

Légkörünk, mint ismeretes, hasonlatosan működik az üvegházhoz: beengedi a napfényt, de a napsugárzás által felmelegített tárgyak hőkisugárzását nagyrészt visszatartja. Ezért van a Földön kellemes meleg, miközben a környező űrben dermesztő fagy uralkodik. Az atmoszférának ez a hatása jelentős mértékben a levegő szén-dioxid tartalmától függ. Mivel a földi légkör szén-dioxid szintje a fosszilis tüzelőanyagok elégetése következtében folyamatosan emelkedik, ez veszélyezteti az éghajlat állandóságát, ugyanis a légkör szén-dioxid-koncentrációjának a növekedése megnöveli a beérkező és a kimenő energia mennyisége közti különbséget. Emiatt a levegő hőmérséklete a földé éghajlat egészét tekintve észrevehetően növekszik, különösen az északi és a déli földpólus környezetében. A sarki jégtakaró egyre kisebb, az olvadás következtében az óceánok szintje akár több métert is emelkedhet a az elkövetkező években, évtizedekben. Ez az úgynevezett globális felmelegedés, ami a pesszimista forgatókönyvek szerint a földi természet totális átalakulásához és akár az emberi civilizáció pusztulásához vezethet.

A télikert mint energiacsapda

Ugyanez az üvegházhatás érvényesül kicsiben magában az üvegházban: az átlátszó üveg a Napból érkező sugárzás nagy részét átengedi, a felmelegedett tárgyak nagyobb hullámhosszúságú sugárzását azonban jelentős részben visszatartja (a fény számára az üveg átlátszó, de a hő számára átlátszatlan). Ezért az üvegházban még kevéssé napsütéses időben is jóval melegebb lehet, mint környezetében.

üvegházhatás -energiatermelő télikert

Energetikai céllal épült télikert – üvegházhatás

A lakáshoz épített télikert esetében ugyanez a helyzet. Az üveggel fedett, zárt helyen a kifelé irányuló hőátadás lassú, ezért lehetséges ilyen zárt térfogatokban szubtrópusi klímát fenntartani akár csikorgó fagyban is: ehhez azonban a puszta üvegházhatáson túl szigetelt konstrukcióra is szükség van, továbbá arra, hogy az ilyen célra speciálisan kifejlesztett üvegfélékből készült tetőzet megfelelő dőlésszögben legyen beállítva, a napfénynek kitett felületek pedig megfelelően legyenek kiképezve. Az optimálisan beállított télikert akár csak napi néhány órás napsütés esetén még a vele szomszédos szobát is képes kifűteni. Ezzel csökkenti nemcsak a fűtési számlánkat, hanem a háztartásunk károsanyag-kibocsájtását is. Ezért a télikert egy zöldenergia-forrás. > az optimalizált cikk folytatódik

Tömeges SMS küldés ingyenes kipróbálása

elektronikus marketing - tömeges sms

elektronikus mobil marketint hálózat

Könnyen kezelhető, ám igen masszív SMS-küldő szolgáltatást kínál az Arvisura  a magyarországi piacon igen versenyképes áron tömeges üzenetküldésre kereskedelmi cégek, üzleti vállalkozások, intézmények, társadalmi szervezetek részére. Az adatbázis alapú szolgáltatás jellemzője a kiemelkedően magas hatásfok és a nagymérvű megbízhatóság. A szöveges üzenetek tömeges küldése a magyarországi mobilhálózatokon keresztül történik – szükség esetén akár milliós nagyságrendben. Az ehhez szükséges technológia hátteret a szinte korlátlan kapacitással rendelkező felhő alapú szerver-rendszer (cloud technológia) biztosítja. Ez lényegében dinamikus VPS-szolgáltatást jelent, azaz olyan virtuális szervert, amely mögött teljes szerverfarm kapacitása áll rendundáns struktúrában, ami többek között azt is jelenti, hogy a szükséges pillanatnyi feladat ellátására a rendszer a legkevésbé megterhelt szervergépek szabad kapacitását használja.

Ilyen technológiai háttérrel bármilyen SMS-kampány sikerrel lebonyolítható, a célba juttatás kiemelkedően jó hatásfokú, a megrendelő visszajelzést kap és részletes statisztikákat is megtekinthet. A saját fejlesztésű Gateway rendszer a felhasználói igények mint teljesebb kiszolgálását szolgálja és az elektronikus marketing területén megvalósított technológiai innováció eredménye.

A szolgáltatás specialitása, hogy havidíj nincs, a tömeges sms küldés ingyenes  kipróbálásának lehetősége viszont adott.

Mobil marketing szolgáltatás

Gateway rendszerű tömeges sms küldés mobileszközre. Mobil marketing szolgáltatás – cloud szerver laptop-technológia – elektronikus marketing