Előzmények: Az első budapesti autókölcsönző ||  Egy bérautó balesete << olvassa el ezeket a cikkeket is, hogy kellőképpen tájékozott legyen egy különlegesen fordulatos történet előzményeit illetően. Ugyanis mielőtt a jeles avantgárd költőhöz került volna a T-modell, kalandos múltja volt neki.

Tsúszó Sándor Fordja a Kárpátokban

Az első világháborút követően az autókölcsönzés tradícióiban úttörő szerepet játszó budapesti bérautók sokáig valamelyik állami garázsban a rozsdától mardosottan vártak szebb jövőre, majd 1924-ben váratlanul nem a karosszéria lakatosok, hanem árverő alkuszok kalapácsa alá bocsájtotta őket az üres államkassza zsebében hasztalan kotorászó magyar állam. Az addigra teljeskörűen működésképtelenné vált T-modellt potom áron Blau Ignác ungvári szatócs vásárolta meg, aki véletlenül tévedt a helyszínre (eredetileg posztóbálákat akart vásárolni üzlete számára). Vasúton vitette a még mindig mutatós Fordot Ungvárra, ahol egy Miron nevű ruszin gépkocsiszerelő újra üzemképessé tette (néhány alkatrészt maga esztergályozott, néhányat más kocsikról szedett le, de volt olyan is, amit a detroiti gyárból kellett meghozatnia). A Fordot csodálók napokig tömött sorokba verődve csüggtek tekintetükkel a Korzó utca 10-es szám alatti szatócsbolt vitrinje előtt parkírozó automobil fényezett idomjain.

És bár rendkívül büszke volt a szerzeményére, az alacsony növése miatt a volán mögül alig kilátszó Blau Ignác nem sokáig parádézhatott Ungvár utcáin a T-modellel – a csak jellemében derék egészen kis kereskedő hamarosan elhunyt (a sors tragédiája, hogy éppen egy posztóbála nyomta agyon). A kocsit Borbála nevű leánya örökölte meg, akit – ez irodalomtörténeti tény – 1929-ben a Párizsból akkor érkező Tsúszó Sándor vett nőül. Bár a Fordot hozománynak tekinthette és szabadon használhatta, ő ragaszkodott hozzá, hogy kivásárolja a családi örökségből és saját tulajdonába vegye. Valószínűleg sejtette, hogy kárpátaljai házassága nem lesz hosszú életű. Még abban az évben elváltak és Tsúszó Sándor a néhai bérautóval egyenesen Pozsonyba hajtott a magyar avantgárd oroszlánkörmeit ekkor bontogató barátaihoz.

De előtte még sokat kocsikázott kollégáival a Kárpátok kies tájain.

Tsúszó Sándor és barátai útban Verecke felé egy kárpáti lucernás réten köröznek a T-modellel

A fenti képen például valószínűleg a magyar honfoglalásban címszerepet játszó Vereckei szoros felé vezető korszerű autópályáról és az akadémikus művészetszemlélet kövezett útjáról letérve kanyarognak egy lucernás rét közepén – ráadásul a történelmi kerülőre feljogosító matrica nélkül.

Bár a pilóta személye bizonyos, a személykocsi utasait teljes bizonyossággal a kép alapján nem lehet azonosítani. Kétségtelen, hogy a volánnál maga Tsúszó Sándor peckeskedik fehér ingében, jobbján a legtöbben a tanárkodása legendás színhelyére vissza-visszalátogató Szabó Dezsőt vélik felismerni. Tsúszó mögött sokak egybehangzó koronatanúsága szerint a Párizsból ugyanebben az időben hazatért Erdélyi Béla festőművész és iskolaalapító nevetgél (a két művész ekkor szoros barátságban ült egymással és mindketten Drávai Gizella beregszászi irodalmi szalonjának voltak bohém törzstagjai). A negyedik személy sajnos azonosíthatatlan, bár akadnak, akik dr. Kállay Ágost fizikatanárra és amatőr régészre tippelnek (ő az, aki az ungvári várhegy alatti saját kertjében vélte megtalálni Árpád vezér sírhelyét).

Tsúszó pozsonyi évei alatt sokat használta a hajdani autókölcsönző megbecsült T-modelljét, de amikor újabb Európa-körüli útra készült, már nem találta eléggé üzembiztosnak a hosszú túrára a szebb napokat látott bérautót. Stílusérzéke arra sarkallta, hogy újra azzá tegye a gépjárművet, ami eredetileg volt: beadta egy pozsonyi autókölcsönzőbe, ahol a legkedveltebb bárautóvá vált és egészen a német megszállásig szolgálta az utazók igényeit és az autóbérlés népszerűsítését.

A bevonuló német csapatok egyik tisztje azonban szemet vetett a még mindig gyönyörű személygépkocsira, mint hadi zsákmányt konfiskálta, és azonnal haza is küldette a fiának Berlinbe. Az elkényeztetett náci ficsúr azonban nem örült az ajándéknak – amerikai kocsi? egy ellenséges konstrukció? egy kémautó? – hamar túladott rajta.

Henry Ford hányattatott sorsú személyes ajándékának a története innen ismeretlen egészen addig, míg 2013-ban a detroiti autómúzeum elfekvő készletében megtalálták. Vélhetően a kocsi a Berlinbe bevonuló amerikai csapatok valamelyik tagjához kerülhetett, aki – leginkább érzelmi okokból – szépen és haladéktalanul visszahajókáztatta az USÁ-ba a sokat látott automobilt.

Ám a legendás csúcsmodell eddigre már igencsak megtépázódott, tulajdonosa nem vette a hasznát, hát egy merész gondolattal elküldette a Ford-gyárba, mint akkor már technikatörténeti kuriózumot. Talán titkon arra számított, ezért esetleg jutányosan hozzájuttatják egy új gépkocsihoz a legfrissebb modellek közül. De nem.

A gyárban az autómatuzsálemmel nem igazán tudtak mit kezdeni, beraktározták az elfekvő ócskaságok közé. Ezt az állományt aztán megörökölte az Amerikai Állami Autómúzeum, de az átvételkor csak futólag nézték át a gyári készletet, és csupán a működőképes vagy igazán ritka kocsikat emelték a kiállítási tárgyak sorába – az 1913-as T-modell egyik kritériumnak sem felet meg.

Egészen újbóli felfedezéséig ezért a teljes ismeretlenségben rozsdásodott a hányattatott sorsú Ford, az első budapesti autókölcsönző hajdani díszpéldánya, a történelmi idők és avantgárd utazások nagy tanúja.